Egy bizonyos kor után fokozatosan romlani kezd a látásunk, amit eleinte szemüveggel még korrigálhatunk, de ez sem állítja meg a folyamatot. Így lassan elérkezik az idő egy látásjavító műtét elvégzésére, de sajnos ettől sokan félnek, illetve kételkednek abban, hogy végleges megoldást jelentene számukra. A drnagymihaly.hu weboldalon olyanoktól is olvashat véleményeket a műlencse műtétről, mint például Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok.
Célszerű megismerni más emberek tapasztalatait, mert ezek alapján bátorságot nyerhetünk, valamint megbizonyosodhatunk arról is, hogy a mi látásproblémánk is megoldható lesz a beavatkozással. Az említett olimpiai bajnok trifokális műlencse műtéten esett át. A látásromlása kellemetlenségeit, ami úgy a sportolásban, mint a magánéletében megkeserítették az életét, leküzdötte ezzel az operációval. Persze más hírességek is átestek látásjavító műtéten, amit dr. Nagymihály Attila és csapata végzett el. Azoknak a tapasztalatait és véleményét el lehet olvasni a weblapon, akik már átestek ezen a beavatkozáson.
A legtöbben arról számoltak be, hogy azóta közelre és távolra egyaránt tökéletesen látnak szemüveg nélkül, tehát visszakapták a régi látásukat. Színészek, tévébemondók, sportolók és más hírességek is beszámolnak a tapasztalataikról és kijelenthető, hogy mindannyian elégedettek a műtét eredményével. Egész életre szóló tökéletes látást hoz a műlencse műtét és ennek köszönhetően nem alakulhat ki szürkehályog sem az operált páciens szemein. A látásjavító lencseműtét során éppen azt a lencsét távolítják el, amelyik elszürkülhet, ezzel előzve meg a szürkehályog kialakulását.
De ha valakinél már megjelent, akkor az operáció során eltávolítják azt. Dr. Nagymihály Attila kizárólag a legmodernebb, prémiumminőséget képviselő lencséket alkalmazza a beavatkozások során. Az oldalon megismerhetjük a felhasznált lencsék típusait is. A műlencse műtét nem tart sokáig, mindössze nagyjából 20 percig, ráadásul teljesen fájdalommentes, de ezzel kiküszöbölhetőek a mindennapos bosszúságok.