A tartós és strapabíró beton, homok, kavics, cement és víz megfelelő arányú elegyéből állítható elő. Azonban, ha nem szeretnénk azzal is időt tölteni, hogy kimérjük mindenből a szükséges mennyiséget, akkor dönthetünk a Baumit zsákos beton mellett is, ami gyárilag be van keverve és csak vizet kell hozzáadjunk, amikor használni szeretnénk.
Ez jó megoldás lehet olyan esetben is, ha nincs lehetőségünk homok és kavics beszerzésére, szállítására, de egyszerűen energia- és időspórolás céljából is bevethetjük, hiszen ez a mai világban igencsak fontos szempont.
A zsákos beton ugyanúgy használható bel- és külterén, vasbeton szerkezeti elemek előállításához, aljzatkészítéshez és javítási munkálatok során, tehát az alkalmazási területek kapcsán sem kell kompromisszumot kötni azért, hogy könnyebben tudjuk dolgozni.
A 30 kilogrammos zsákos beton mellé, csak 15 liter vizet kell biztosítani és már indulhat is a munka, ami így sokkal gyorsabban fog haladni, hogy nem kell közben méregetni, arányokat számolni.
Ugyanakkor, ha kevesebb vagy több építőanyagra lenne szükség, akkor csak a víz mennyiségét kell csökkenteni, esetleg növelni, ami még mindig egyszerűbb, mintha a beton többi alkotóelemét is akkor kellene bekeverni.
Tehát, a zsákos beton egy igazán hasznos találmány, amit érdemes bevetni bármilyen építkezési feladatnál, ha éppen ezt az erős anyagot szeretnénk vagy kell felhasználni. Ezt a felujitaswebaruhaz.hu oldalról is megrendelhetjük a zsákos betont, ezáltal a cipekedéstől is megóvhatjuk magunkat, hiszen házhoz fogják szállítani a kért mennyiséget, ami akár több száz kg is lehet, ha szükséges.